udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
33
találat
lapozás: 1-30 | 31-33
Névmutató:
István Lajos
2000. augusztus 2.
Korondi sokadalom /Pallas-Akadémia, Csíkszereda/ címmel megjelent egy jó népismereti kötet. K. Kovács András, Tófalvi Zoltán, István Lajos, Szőcs Lajos, dr. Janitsek Jenő és Ferenczi Sándor több évi kutatómunkával gyűjtötték össze a falura vonatkozó adatokat. A falumonográfia szerkesztője K. Kovács András. /Oláh István: Sokadalmak könyve. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 2./2000. november 25.
A 80 éves István Lajos Korond kitartó krónikása. Legalább 60 éves írói tevékenységet mondhat magáénak, maradandót elsősorban néprajzosként alkotott. A Kriterion Népismereti dolgozatok című sorozatának majdnem mindegyik kötetében szerepelt, a legtöbb hazai lapban úgyszintén. A székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Kiadó két munkáját szerkesztette kötetbe (Babonás népi gyógyítások Korondon, 1999; A korondi aragonit-bánya története, 1999). Idén nyáron végre megjelent Korondi sokadalom /Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/ című könyve, melyben helyet kapott legtöbb figyelemreméltó munkája. /K. Kovács András: A 80 éves István Lajos köszöntése. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 25./2001. május 21.
A Kriza János Néprajzi Társaság és a Hargita Megyei Kulturális Központ közös szervezésében május 18-20. között Csíkszeredában konferenciát tartottak az erdélyi fazekasság múltjáról és jövőjéről. A néprajzi konferencia kiváló alkalomnak bizonyult arra, hogy a megyei kulturális központ és a Kriza János Néprajzi Társaság szakmai együttműködési szerződést kössön. Máj. 18-án Székelyudvarhelyen, majd a Csíkszeredában bemutatták a közelmúltban megjelent erdélyi néprajzi köteteket. A konferencia máj. 19-én kezdődött. Sipos József (Szentendre) az erdélyi fazekasközpontokat ismertette, Szalay Emőke (Debrecen) a Déri Múzeum kerámiaanyagáról tartott előadást, majd Csupor István (Budapest) a nagybányai, Suba László pedig a tordai kerámiáról értekezett. Szőcs Károly (Fogaras) az erdélyi kályhacsempékről tartott előadást, Szőcsné Gazda Enikő a háromszéki fazekasközpontok kutatási problémáit ismertette, Farkas Irén a csíki fazekasság történeti áttekintését adta. Mult Melinda (Bukarest) a csíkdánfalvi kerámiáról beszélt, Fülöp Lajos és Benkő Elek (Budapest) a székelykeresztúri fazekasság kutatásában elért eredményeket elemezte, Tófalvi Zoltán (Marosvásárhely) a sóvidéki, Molnár Endre (München) a siklódi kerámiáról értekezett, István Lajos pedig a korondi, kerámiából készült gyermekjátékokról és hangszerekről tartott előadást. /Konferencia az erdélyi fazekasságról. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 21./ Pozsony Ferenc, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke rámutatott, a konferencia célja az volt, hogy felmérje az erdélyi kerámiával kapcsolatos kutatásokat, és kijelölje a jövőbeni feladatokat. A rendezvényre erdélyi román, magyar, szász kutatókat, régészeket, néprajzosokat, művészettörténészeket hívtak meg, akik az Erdélyben kialakult sajátos kerámiavilágot kutatják. Rendkívül fontos az eddig létrejött gyűjtemények szakszerű feldolgozása is. Az eddig egymástól elszigetelt kutatásokat jó lenne összehangolni - összegezte Pozsony Ferenc, aki elmondta, a Kriza János Társaság Erdélyben felvállalja ezt a feladatot. Csíkszeredában tartotta közgyűlését a Kriza János Néprajzi Társaság, amelynek legfontosabb napirendi pontja az elmúlt év eredményeinek, tapasztalatainak felmérése volt. Tavaly három-négy tudományos konferenciát szerveztek, tíz kiadványt jelentettek meg, nagy horderejű kutatási programokat szerveztek az erdélyi magyar szórványközösségekben. Kolozsvári székházukban dokumentációs központot rendeztek be, ahol naponta könyvtárszolgálatot biztosítanak. /Az erdélyi kerámiaművészet nyomában. Konferenciát és közgyűlést rendeztek Csíkszeredában. = Krónika (Kolozsvár), máj. 21./2002. augusztus 6.
Téglás István Lajos színművészeti főiskolai hallgató Szilágyi Domokos verseiből összeállított előadóestjével lépett fel Marosvásárhelyen, az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház előcsarnokában. Nyert már országos szavalóversenyt. /Járay Fekete Katalin: Kávéházi pódiumműsor. Szilágyi Domokos-est. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 6./2003. május 26.
Gyergyószentmiklóson véget ért az Erdélyi Múzeum-Egyesület /EME/-vándorgyűlése. A két nap alatt 42 tudományos dolgozat hangzott el. Garda Dezső kiemelte: "Nem csak az eddigi legnagyobb EME-vándorgyűlésen vagyunk túl, de az előadások minősége is kiemelkedő volt. Sikerült olyan történeti képet kialakítani, ami a székely civilizáció főbb alapelemeit domborította ki, emellett nagyon sok dolgozat a legújabb kutatások eredményeit mutatta be. Örvendetes volt a nagyszámú fiatal kutató jelentkezése és, hogy az összes székely térségből érkeztek kutatók, így Székelyföld tudományossága fel tudott zárkózni az ismert honi kutatók (Egyed Ákos, Magyari András, Péntek János, Kozma Dezső, Kötő József és mások) mellé. Ez annál is fontosabb, mert a tudományos munka megmaradásunk egyik feltétele." /Bajna György: Gyergyószentmiklós. Véget ért az EME-vándorgyűlés. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 26./Az Erdélyi Múzeum Egyesület A székelyföld történelme, kultúrája, földrajzi helyzete és néprajzi sajátosságai elnevezésű vándorgyűlése Gyergyószentmiklóson 1990 óta az egyesület legnagyobb rendezvényének számít: két nap alatt összesen 42 történelmi, helytörténeti, néprajzi, nyelv- és irodalomtudományi dolgozat hangzott el. Sipos Gábor (Sapientia) dolgozata az egyházak együttélését taglalta a XVII.-XVIII. századi Fogarasban. Egyed Ákos akadémikus, az EME-elnöke a Székely Művelődési és Közgazdasági Egyesület 1875-ös megalakulásáról és működéséről szólt. Délutántól két helyszínen folytatódtak az előadások, a történelmi szakosztály a Székelyföldet járta körül: Vofkori László (Sapientia) a Székelyföld földrajzi határairól értekezett, Botár István (Csíki Székely Múzeum - CSSZM) Csíkszékről a X.-XIV. században; Tüdős S. Kinga (N. Iorga Intézet, Bukarest) I. Mikes Kelemen erdélyi főúr (a Törökországi levelek írójának nagybátyja) 1685. évi csíksomlyói temetését mutatta be, előkészületeivel, pompájával, korabeli szokásaival. Pál Antal Sándor (Marosvásárhely) Marosszék etnikai összetételének XVII.-XIX. század közötti alakulásáról értekezett: a románság nagy arányú betelepedése a XVII. század elején kezdődik, majd a XVIII. század elején megismétlődik, amikor a kuruc-labanc háború és a pestisjárványok miatt a telkek 31%-a válik lakatlanná, és a földesuraknak munkaerőre van szükségük. Szőcs János (CSSZM) három székely falutörvényt ismertetett: az elpusztult Monyasd, valamint Tusnád és Szépvíz falutörvényeit; Zepeczaner Jenő (Haáz Rezső Múzeum, Székelyudvarhely) Vargyas Dánielt és családját ismertette. A művelődési ház másik termében székelyföldi intézményeket, néprajzi és helytörténeti vonatkozásokat taglaló dolgozatok hangzottak el: Lukács Mária (Gyergyószentmiklós) a gyergyói múzeum megalakulásának folyamatáról tartott előadást; Balázs Lajos (Sapientia) a keresztnevek változásairól, Farkas Irén (CSSZM) a csíki népi mesterségekről értekezett; Kémenes Mónika (Gyergyószentmiklós) a Lázár-kastély kályháiról és kályhacsempéiről, Kiss Portik Irén a csángó és székely írott tojások motívumainak pogány üzenetéről, István Anikó (Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy) István Lajos néprajzosról tartott előadást, Szabó Judit (kézdivásárhelyi múzeum) a gyergyói tulajdonjegyekről. Szombaton a történelmi szakosztályon Magyari András professzor gyergyóiak részvételét követte nyomon a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcban, Garda Dezső a székely határezredekről, Cserey Zoltán Háromszék részvételéről az 1788-as osztrák-török háborúban, Albert Ernő az utolsó Gábor Áron által öntött ágyúkról, Demeter Lajos (Sepsiszentgyörgy) a határőrségi vagyon visszaszerzéséről tartott előadást; Demeter László (Barót) Horváth Ignácz és Balázs Konrád emlékiratait ismertette az 1848-49-es forradalomról; Roth András Lajos (Székelyudvarhely) Mezőgazdasági ismeretterjesztés a XX. század elején címmel tartott előadást, Bíró Rózsa (Sepsiszentgyörgy) a háromszéki határőrvagyon örökségéről és a Háromszéki Székely Tanalapról, Papucs András (Sepsiszentgyörgy) a székelyföldi erdei kisvasutakról, Tóth Szabolcs (Sepsiszentgyörgy) a szentkereszthelyekről és szerepükről a múzeum történetében, míg Rokaly József (Gyergyószentmiklós) Gyergyócsomafalváról 1937-1946 között, az országos hatalmi változások tükrében. Az irodalmi-néprajzi szakosztályon Péntek János professzor (BBTE) a nyelvi regionalitás értékeiről tartott előadást, Olosz Katalin (Marosvásárhely) az 1849-es orosz intervenció emlékeiről a szájhagyományban, Márton László a vízimalmokról a Székelyföldön, míg Kozma Dezső (BBTE) Hagyomány és megújhodás Aranytól Adyig címmel tartott előadást. Nagy Mihály Zoltán (tudományos kutató, Kolozsvár) Háborús bűnös volt-e Wass Albert? című előadása kapcsán kérdésként fölmerült egy perújrafelvétel lehetősége és kimenetelének esélyei. Kötő József EMKE-elnök Senkálszky Endre színművész visszaemlékezése segítségével ismertette a Kolozsvári Nemzeti Színház történetét 1940-44 között, Boér Hunor (Sepsiszentgyörgy) Bod Péter Magyar Athenasát, az 1767-ben megjelent első magyar irodalomtörténeti lexikont ismertette, amely megjelent újrakiadásban; szintén ő olvasta fel Wolf Tamás budapesti szerkesztő dolgozatát az erdélyi tudományszervezésről a két világháború között. Csáki Árpád (Sepsiszentgyörgy) Benkő József esperes Filius posthumusát ismertette, amely másolatban maradt fenn, és átmenti az erdővidéki egyházmegye elveszett levéltárát. A kutatócsoport az egyházmegye 300. évfordulójára tervezi kiadását. Kocs Irén (Sepsiszentgyörgy) a Székely Nemzeti Múzeum természettudományi tárgyi gyűjteményeinek fejlődéséről tartott előadást és a szervezett kutatóexpedíciókról a két világháború között, Garda Dezső pedig a gyergyói tutajozásról, amelynek kezdetei az 1600-as évek elejére tehetők, egy időben a Portik (parik) név megjelenésével. A vándorgyűlés végén Garda Dezső parlamenti képviselő, a rendezvén főszervezője megköszönte az előadóknak a részvételt. /Gál Éva Emese: Maratoni vándorgyűlés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 28./2004. május 22.
Az erdélyi unitáriusok lapja, az Unitárius Közlöny megújult külsővel jelent meg. Az Új ezred – új lelkület címen Józsa István Lajos arról értekezett, milyen lesz a 21. század unitarizmusa. A lap bemutatta János Zsigmond marossárpataki szobrát. /A megújult Unitárius Közlöny. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 22./2005. október 27.
Ha Korondon adatgyűjtő kutató a helyi szokások felől érdeklődik, bizonyosra vehető, hogy István Lajoshoz irányítják. A sóvidéki népélet alapos ismerője István Lajos fazekasmester. Megírta a korondi kerámia történetét, gyakran jelen volt írásaival a rangos Népismereti Dolgozatok című évkönyvekben. Hosszadalmas volna felsorolni dolgozatainak, ismeretterjesztő írásainak címét. 2000 óra megjelent munkái a következők. Társszerzője a Korondi sokadalom című helyismereti/helytörténeti témájú, 2000-ben megjelent könyvnek (díjazták Budapesten), abban ő a sóvidéki vízi szerkezetekről és faedényekről írt. 2001: Korondi közmondások. Tanyatelepülések nevének eredete (Pálpataka, Fenyőkút). 2002: Halál, temetés, gyász a korondi magyaroknál és cigányoknál (díjazták Magyarországon). 2003: A korondi határpásztorságról. 2004: Korondi vezeték- és ragadványnevek. 2005: Isten a fő Gondviselő (ez az eszmefuttatás a kolozsvári Vasárnap című katolikus hetilapban jelent meg). István Lajos október 27-én tölti be 85. évét. Jelenleg írja a korondi kendertermesztés történetét. /Komoróczy György: A sóvidéki népélet eleven lexikona. István Lajos köszöntése. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 27./2005. december 13.
Korond nem szűkölködik hírességekben. Elsősorban korongozói, naiv szobrászai, virágozó asszonyai váltak ismertté. Id. Páll Lajos, Páll Antal, István Lajos, Szász Erzsébet, Györfi Imre, Páll Árpád, Páll Domokos, Babos Miklós, Józsa János, Józsa László, a nők közül Molnos Karolina, Páll Katalin, Páll Antalné Rózsika, Molnos Margit, Györfi Imréné Páll Magdolna és Orbán Judit nevét emlegetik a leggyakrabban. Koronddal köthető össze az ott tanítóskodó Benczédi Sándor szobrász (1912-1998) neve, Svédországban élő művészlánya, Ilona is ott született 1948-ban, innen indult Venczel Árpád szobrászművész, ott él és alkot Páll Lajos, akit festőként és költőként egyaránt nagyra becsül a szakma, és ez a sor most újabb névvel gazdagodott: Józsa Judit szobrászkeramikus mára ismert és elismert tehetség Magyarországon és Erdélyben. Nagyhírű fazekascsalád sarja, Józsa János és Judit leánya, kiskorától kezdett ő is korongozni. Budapestre települt, oklevelet szerzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem művészettörténet szakán. 1995-ben 73 kisszoborral mutatkozott be a Gellért Szálló halljában. Aztán elkezdte sorozatát Magyarország nagyasszonyairól. Kilencévi aprólékos tanulmányozás, kutatás előzte meg ezt a munkát, táltosokat és szenteket mintázott. A Magyar Kultúra Alapítvány 2004. augusztusában 26 magyar nagyasszonyt mutatott be, amelyek közül az első Emese, a legenda szerint az Árpád-ház ősanyja. Az utolsó személy pedig Árva Bethlen Kata volt. A kiállítás középpontjában a Patrona Hungariae, a Magyarok Nagyasszonya állt. További nagyasszonyok: Sarolta, Boldog Gizella királyné, Árpád-házi Szent Piroska, Árpád-házi Szent Erzsébet, Árpád-házi Szent Kinga, Árpád-házi Szent Margit, Anjou Mária királynő, Rozgonyi Cecília, Szilágyi Erzsébet, Beatrix királyné, Ráskay Lea, Sövényházy Márta, Kanizsay Dorottya, Izabella királyné, Nagykárolyi Károlyi Zsuzsanna, Lorántffy Zsuzsanna, Bedeghi és Berencsi Nyáry Krisztina, Széchy Mária, Báthory Zsófia, Borosjenői Bornemissza Anna, gróf Zrínyi Ilona, Petrőczy Kata Szidónia, Géczy Julianna. Azóta a nagyasszonyok száma 46-ra szaporodott. Józsa Judit budapestiként is székely-magyar maradt. Időnként hazajön, és a Firtos alatti faluban mindig feltöltődik. /B.D.: Egy művészpálya kiteljesedése. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 13./2006. november 28.
Tordán az unitárius templomban november 26-án, vasárnap lelkésziktatás volt. Kiss László tragikus halálát követően, a tordai unitáriusok lelkipásztor nélkül maradtak. A beiktatott új lelkész Józsa István Lajos. /Ladányi Emese Kinga: Új lelkésze van a tordai unitárius egyházközségnek. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./2008. január 29.
Január 27-én, vasárnap ért véget a magyar kultúra napja alkalmából szervezett egyhetes rendezvénysorozat Székelyudvarhelyen. A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont égisze alatt zajló rendezvény keretében, ötödik alkalommal osztották ki az Udvarhelyszék Kultúrájáért Díjakat. A díjazottak: a Balázs Ferenc Vegyeskar, értékteremtő munkásságáért Gálfalvi Gábor alsóboldogfalvi tanító, értékmentő díjban pedig István Lajos részesült néprajzi munkásságáért. Az életműdíjat post mortem Tárkányi Jánosnak, a székelyudvarhelyi művelődési ház egykori igazgatójának, a Venyige néptáncegyüttes alapítójának ítélték oda. /Szász Emese: Udvarhelyszék Kultúrájáért Díjak. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 29./2008. január 29.
A korondi István Lajos: Igaz-e, Gyuri? című könyve nemcsak hagyományőrző, hanem tréfás, korondi, sóvidéki elbeszéléseket, nevettető rigmusokat, anekdotákat és verseket tartalmaz. A 87 éves keramikusmester, néprajzi író, költő 1920 októberében született Korondon. Elemi iskoláit is ott végezte. 1941– 42-ben részt vett a KALOT által szervezett kurzusokon. Gazdag anyagot gyűjtött össze, melyből közöltek a Hargita és Maros megyei lapokban, folyóiratokban, naptárakban, a korondi Hazanéző című lapban. Írásaiból közölt a budapesti Honismeret, a Néprajzi Látóhatár is. A Népismereti Dolgozatok című kiadványban is több tanulmánya megjelent. A Korondi Sokadalom című monográfiában 100 oldalnyi néprajzi anyaga olvasható. A Székelyföld szerkesztői is szívesen fogadták a korondi szekerességről írt munkáját. Eddig megjelent önálló kötetei: 1944-ben: a Szeredai temetőben című színdarab, 1973-ban Korondi kerámia, 1994-ben Korondi gyermekhangszerek, 1995-ben Hagyományos népi gyermekcsemegék Korondon. 1999-ben: Babonás népgyógyítások Korondon /Erdélyi Gondolat Kiadó, Székelyudvarhely/ és A korondi aragonit bánya története /Erdélyi Gondolat Kiadó, Székelyudvarhely/. A Firtos Művelődési Egylet alapító tagja, 16 éven át irányította a korondi falumúzeumot is. /László Miklós: Igaz-e, Gyuri ? = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 29./2008. június 14.
A Hargita Népében rendszeresen közlő nyugalmazott korondi tanító Szőcs Lajos falustársával, István Lajossal közösen írta a Taplómegmunkálás Korondon. (A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület kiadása, Pro Print Kiadó, Csíkszereda/ című könyvet. A korondi toplászokkal, a taplómegmunkálással már sokan foglalkoztak, de ilyen sokszínűen talán senki sem írt erről az erdélyi különlegességnek számító népi mesterségről. Részletesen tárgyalják a tapló felhasználását, megmunkálását. 1997-ben Korondon még 78 család foglalkozott taplófeldolgozással, tavalyra a számuk 20-ra csappant. A könyv szerzői féltik a toplász mesterséget, ha nem lesz utánpótlás, eltűnhet a 130 éves korondi hagyomány. A taplóból készült termékek (sapka, kalap, táska, terítő, kefetartó, tűpárna, díszek, csík, öv, gyermekjátékok) manapság még kelendő portékák a turisták körében. /Borbély László: Hagyománymentő könyv. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 14./2008. július 1.
Gyergyószentmiklóson mutatkozott be a székelyudvarhelyi Hagyományőrzési Forrásközpont. „Egy-egy hagyományos mesterség megszűntével hozzávetőleg 30–40 szóval lesz szegényebb nyelvünk” – jelentette ki Bajna György nyugalmazott újságíró a kiállításmegnyitón, amelyen Balázs Ödön népi mesterségeket dokumentáló fotóit mutatták be. A fotókon megörökített „megismételhetetlen pillanatokban” néprajzi értékű momentumokat rögzített a fotós, a globalizáció térhódításával az igavonó állatok segítségével végzett földművelés eszköztára a megnevezésekkel együtt feledésbe merülhet. Könyvbemutató is volt. Jakab Rozália Visszanéztem alkonyatkor című könyve a nyugdíjas tanítónő személyes történetén keresztül láttatja a történelmi múlt egy szeletét. István Lajos és Szőcs Lajos Taplómegmunkálás Korondon című könyvében a szerzőpáros a mesterség 130 éves korondi hagyományára tekintett vissza. /Jánossy Alíz: Hargita megyei szomszédolás. = Krónika (Kolozsvár), júl. 1./2008. július 15.
Elhunyt Szőcs Lajos ny. tanító /Küsmöd, 1938. ápr. 4. – Korond, 2008. júl. 13./, a Kriza János Néprajzi Társaság, a Magyar Néprajzi Társaság tagja, 2006-ban az Udvarhelyszék Kultúrájáért életműdíjjal tüntették ki, egy évvel később megkapta a Magyar Kultúra Lovagja címet is Budapesten. Örökmozgó, mindig tevékenykedő ember volt. Idén jelent meg István Lajossal közösen írt munkája /István Lajos–Szőcs Lajos: Taplómegmunkálás Korondon. Kiadja a Hargita megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, 2008). P. Buzogány Árpád, a kötetet szerkesztője mondta, hogy egy mesterség eltűnésével nem pusztán gazdaságilag, anyagiakban vagyunk kevesebbek, hanem nyelvünkben, kapcsolatainkban is. Ezért fontos ez a kis kézikönyv, mert a kezdetektől taglalja a taplóval kapcsolatos tudnivalókat, felhasználási módját a gyógyászattól a dísztárgykészítésig, kitér a gyűjtésével, feldolgozásával kapcsolatos ismeretekre, a "toplászcsaládok" megismertetésére, emlékeztet a taplófeldolgozás tárgyi emlékeinek kolozsvári és sepsiszentgyörgyi (1998, 1999) kiállítására, de a toplászattal kapcsolatos népi rigmusok, anekdotás, tréfás történetek is helyet kaptak, továbbá a szakszavak magyarázata, a könyvészeti anyag. /Bölöni Domokos: Korondi toplászkönyv. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 15./2008. július 16.
Elhunyt Szőcs Lajos tanító, helyismereti és néprajzi gyűjtő. Helyismereti jellegű, történelmi, néprajzi tárgyú írásait közölte az Udvarhelyi Híradó, majd a Kulturális Figyelő /Csíkszereda/. Korond, a Sóvidék és az egész környék volt gyűjtőterülete, nem csupán adatokat jegyzett le hangyaszorgalommal, hanem tárgyi gyűjtést is végzett. Az 1970-es évektől foglalkozott néprajzi gyűjtéssel: népi gyógyászat, húsvéti locsolóversek, korondi 48-asok, környékbeli katonasírok, toplászat stb. 18 környékbeli település család- és földrajzi neveit közölte Janitsek Jenővel, megírta a helyi kultúrotthonok történetét, és még számos helyismereti témát dolgozott fel. Dr. Molnár Istvánnal közös munkája: Húsvéti hajnalozás Énlakán és locsoló versek a Firtos környékéről. Húsvéti locsolkodó szokások és locsolóversek a Firtos környékén című kiadványa 1994-ben jelent meg Kiskunfélegyházán. István Lajossal közös munkája Taplómegmunkálás Korondon (2007). Szőcs Lajos fáradhatatlanul jegyzetelt, minden adat érdekelte. /P. Buzogány Árpád: Egy néptanító emlékére. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 16./2009. május 8.
Ezer példányban (!) jelent meg a csíkszeredai Székely Károly Iskolaközpont és Alapítvány valamint a Nagybükki Néprajzi Társaság folyóirata, a Kútfő [2009. Tavasz – Tél, V. évfolyam 1–2., (910.) szám]. Néhány közlés a kiadványból: A csíki magyar örményekről ír Beder Tibor, illetve az Ajtony Gábor–Ajtony Zsuzsa szerzőpáros; a csíkszeredai dalegyesület történetét Gergely András taglalja; István Lajos a régi korondi lakodalom leírására vállalkozott; Adorjáni Károly a désfalvi aratókalákáról, Gidó Mária a Felső- Nyárádmente „Szentföldnek” is nevezett tájegységének határkerülési szokását idézte fel. /(bölöni): Gazdagon buzogó Kútfő. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 8./2009. május 19.
Korond nagyközség nevétől már elválaszthatatlan a Firtos Művelődési Egylet folyóirata: a Hazanéző, állapította meg Nagy Pál a huszadik évfolyamához érkezett kiadvány idei első, ünnepi számában. Az önmegismerést tűzte ki célul húsz éve a folyóirat – olvasható Ambrus Lajos főszerkesztő vezércikkében. Ebben a számban Varga Géza az írástörténész Szekeres István kötetét (A székely és az ótörök írás jeltörténete) méltatta, az 1920-ban született István Lajos helytörténész Életutam című írásából közölt részletet, Márton Béla a kilencven évet élt Gál Sámuel taplófeldolgozó mesterről készített pályarajzot. Végül Ambrus Lajos a Hazanéző időközben végleg eltávozott munkatársai – Bandi Dezső, Benczédi Sándor, dr. Fazekas István, Ferenczi Géza, dr. vitéz Ferenczi István, dr. Kercsó Attila, Tamási Miklós – névsorához csatolva a lapot felkaroló dr. Kátó László alsóboldogfalvi születésű, világhírű orvosprofesszort búcsúztatta. /Damján B. Sándor: Húszéves a korondi HAZANÉZŐ. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 19./2010. május 8.
Egy kilencvenéves örökifjú
Kicsiny, öreg székely házunk / Sötét padlásán jártam, / S a bölcsőt, melyben ringattak, / Egy sarokban megtaláltam. // Mintha újra gyermek lennék, / Ráborulva hajtogattam, / S rég pihenő édes anyám / Bölcsődalát is hallottam. // Első gyermekként ringatott / E bölcsőben édes anyám, / Utánam meg Péter öcsém / Foglalta el ringó tanyám. // Majd a Margit húgomé lett, / Kitől Márta örökölte, / De őt az ég megsajnálta, / S a mennyeknek visszakérte. // Ám a bölcső tovább ringott, / Rozi húgom került belé, / Majd Kálmán öcsém követte, / De az ég őt is elvevé. // Azóta fönn porosodik / Kedves bölcsőm a padláson, / Szeretettel ringatgatom / Szeretett öreg pajtásom. * István Lajos: A bölcső. Korond, 1946. * Néprajzi értékű ez a kedves vers. Huszonhat éves fiatalember írta, művelődésre szomjazó, kultúréhes falusi legény, a vidéki pennás emberek kihalófélben lévő fajtájából való. Aki egy életre eljegyezte magát a helytörténettel, a fogalom legtágabb értelmében, vagyis mindennel, ami vele és körülötte szűkebb pátriájában történt. * Versének lelőhelye a Régi és valódi Lőcsei féle Székely Naptár az 1947-ik, 365 napból álló esztendőre, melynek címlapján még ez is olvasható: Uralkodó bolygó a ' Nap. A vásárok pontos jegyzékével. Kiadja a Székely Naptárak Kiadóvállalata, Tg.- Mures–Marosvásárhely, Eötvös J. utca 7. * István Lajos Korondon született, 1920. október 27-én. Az elemi iskolát Korondon végezte, majd magánvizsgát tett a polgári iskola VI. osztályából. Volt edénygyári munkás, tisztviselő 1960-tól 1980- ig, nyugdíjazásáig kerámiamester a korondi edénygyárban. Írásait a következő folyóiratok közölték: Székely Naptár, Ifjúságunk, Magyar Vetés, Népismereti Dolgozatok, Művelődés, Falvak Dolgozó Népe, Hargita, Hazanéző, Honismeret és a Félegyházi Hírek. Kötetei: Korondi kerámia (Csíkszereda, 1973), Korondi székely hiedelmek és anekdoták (Budapest, 1973) – Hoppál Mihállyal. Munkáit a Lakitelek Alapítvány, a Martin György Alapítvány, a budapesti Néprajzi Múzeum és a Kriza János Néprajzi Társaság díjazta. * A kilencvenedik esztendejét taposó nyugdíjas ma is szülőfalujában él. Legújabb könyvének címe: Korond és környéke, kiadja a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, Hargita Megye Tanácsa támogatásával. "A kiadvány múltunk, sajátos életformánk lenyomatának egy szelete – írja P. Buzogány Árpád, a kötet szerkesztője. – Nem csupán a tudomány számára összegyűjthető morzsákról van szó, hanem az élet részeként megismert tudásanyag hasznosságáról, amelyhez társul a szerző, az adatközlők sok- sok személyes élménye is. István Lajos a közössége birtokában lévő hatalmas tudásanyag jelentékeny részét évtizedeken keresztül megörökítette, "papírra tette" akkor, amikor a beszédhang és a mozgókép rögzítésének technikai feltételei nem mindenki számára voltak elérhetők. Azzal a céllal, hogy mások felhasználhassák, okulhassanak belőle. Ezért nevezzük őt Korond krónikásának."
B.D.
Népújság (Marosvásárhely)2010. július 3.
Hazanéző
A korondi Firtos művelődési egylet folyóirata ezúttal is gazdag olvasnivalót kínál. Az idei első szám tartalma: Tófalvi Zoltán: Vallomás a húsz éve megjelenő Hazanézőhöz; Szekeres Lukács Sándor: Báthory István erdélyi fejedelemről és lengyel királyról; Józsa András: Hol épültek Szováta legelső házai?; Csutak Attila: A Nucu-i "Feliratos barlang"; Varga Géza: A magyarság antropológiai kevertségéről; Ráduly János: Az erdőszentgyörgyi rovásemlék betűrendszere; Márton Béla: Sturza professzor emberi példája; István Lajos: A korondvidéki solymárok; Deák-Sárosi László: Magyar ritmus, magyar vers; Balázsi Dénes: Találkozásaim az élettel (részletek az önéletírásból). E szám költői: Király László, Király Farkas, Király Zoltán, Földes Zoltán, Deák- Sárosi László. A Kicsinézőben Páll Lajos gyermekversei. A lap közli Józsa Judit Szűcs című kisszobrának repróját, a magyarság őstörténetéről szóló idézetekkel és a Nimrud című írással. A címlapon Páll Lajos Erdőszentgyörgyi utca című festménye látható.
b.d. Népújság (Marosvásárhely)2010. november 13.
Hangulatjelentések, avagy Fecseg a felszín, hallgat a mély?
Romániában hangulatjelentések 1989. december 21-ig, sőt, azt követően is készültek. A posztkommunista hatalomátmentés és a magyarellenes hisztériakeltés nélkülözhetetlen eszközeivé váltak. Elegendő utalnunk a hírhedt Har—Kov-jelentésre. Sajnos, Romániában még nem jelent meg olyan összefoglaló kötet, mint amilyent Katona Csaba és Rácz Attila szerkesztésében Hangulatjelentések a fővárosból 1988 októberétől 1989 októberéig címmel a napokban vehetett kezébe a magyarországi olvasó.
Háromszék népének 1956. októberi-novemberi valódi hangulatáról a leghitelesebb ,,jelentést” nem a pártapparátus munkatársai, a Szekuritáté készítette, hanem egy erdővidéki, Magyarhermányban született gazdálkodó és élete végéig helyben maradó autodidakta helytörténész, Máthé János (1898—1986). Szülőfalujában végezte az általános iskola kötelező osztályait, majd a székelyudvarhelyi Református Kollégium diákja lett. Négy év után anyagi okok miatt kénytelen félbeszakítani tanulmányait. Az első világháború frontszolgálata után, a ,,román világban” szülőfaluja egyik vezetője. 1940 és 1944 között az Erdélyi Párt helyi szervezetének elnöke. Máthé János kutatásai — akárcsak a Székelyföld különböző településein élő sorstársaié, többek között a korondi István Lajosé — fontos és nélkülözhetetlen részei nemcsak a helytörténetnek, hanem az egyetemes magyar történetírásnak is. Nagyobb lélegzetű művei — Magyarhermány monográfiája, 245 oldal; A régi székelység részvétele az 1848/1849. évi szabadságharcban, 365 oldal — csak 1990 után jelenhettek meg. A Szekuritáté 1953-tól haláláig állandó megfigyelés alatt tartotta, több kéziratát elkobozta. Szerencsére, szerencsénkre a román titkosrendőrség semmit nem tudott a Magyarhermány kronológiája, 1944—1964 című kéziratról, mely 2008-ban László Márton történész gondozásában a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadónál látott napvilágot. A 319 oldalas kötet Háromszék forradalmi hangulatáról, a magyar forradalommal és szabadságharccal való együttérzésről is az egyik leghitelesebb dokumentum. Máthé János még azt is feljegyezte: a magyar erjedési folyamat és forradalom hatására szüntették meg a kuláklistákat, a kötelező termény-, illetve húsbeszolgáltatást. Úgy írta meg Magyarhermány történelmi kronológiáját, hogy pontosan tudta: ha elkapják, az életével fizet. Azokban a vészterhes években a rendszerről ilyen kemény hangú véleményt nagyon kevesen vetettek papírra. Minden bizonnyal a Háromszék olvasói számára is a reveláció erejével hatna, ha folytatásokban olvashatnák a szülőföldjük történetének két drámai évtizedét bemutató hiteles kronológiát. (A Megyei Tükör már 1969-ben közölt részleteket belőle — szerk. megj.) „A rajoni néptanács 5221/I/956. számú átirata alapján értesítettek, hogy a kuláknévjegyzékből törölve lettünk (1956.) október 23-án. Ezzel lezárult a vörös uralom esztelen emberüldözésének (magyar)hermányi, nyolc évig tartott korszaka.” 1956. november
,,Az október végén kezdődött magyarországi felkelés híre mint becsapódó gránát érte a vörös pártkönyves tagságot és a körülöttük hajlongó salakot. Lélegzet-visszafojtva lesték a rádió minden zörrenését. A bérezelt vezérkar riadót fúvatott, október 28-tól kezdve éjjelenként tíz főből álló őrség kellett kiálljon, hogy amíg a kullancshad a paplan alatt pihen, vigyázzon a népi demokrácia vívmányaira. A magyarországi megmozdulás rendkívüli izgalmat váltott ki a nép körében. Szilárd volt a meggyőződés, hogy a Budapesten elindult lavina fejleményeként a leigázott európai államokban összeomlik a vörös pokol. Éppen, mint az 1940. évi bécsi döntés idején, ezekben a napokban is szünetelt minden munka. Türelmetlenül vártuk az újabb és újabb híradásokat, s az elszenvedett gyötrések néma tűréséből, bár figyelve és fojtott hangon, már feltört a számadásra készülés hangja: Na, tolvajok, most imádkozzatok! Sajnos — a keleti hóhér —, akár egy évszázaddal előbb, most is vérbe fojtotta a szabadulásra törekvő megmozdulást. Letörve, elkeseredve, elcsüggedve hallgattuk a vörös hóhér brutalitásáról szóló híreket. Dermedtség feküdt újra az erdélyi magyarság lelkére.” 1956. december 30-i bejegyzés:
,,A magyarországi robbanás hangjától a bukaresti zsarnokok is megijedtek. Kínos töprengések közben kényszerültek az évek óta ömlő ingyenjavak nagy részéről lemondani. Megszüntették a búza, árpa, zab, kukorica, pityóka, széna, tej kényszerű beszolgáltatását.” (az Előre 1956. december 30-i, 31-i számai) Az RMP Központi Vezetősége által megrendelt napi hangulatjelentések hasonlítottak Máthé János naplóbejegyzéseihez. Az 1956. október 29-i például arról számolt be, hogy Torja községben (Kézdivásárhely rajonban) és Marossárpatakon (Marosvásárhely rajonban) a kollektív gazdaságok és társulások ellen tiltakoztak. Nagyon sok településen a kulákok (bár megszüntették a szégyenteljes listákat — T. Z.) megfenyegették a párttagokat. A Magyar Autonóm Tartomány községeiben, falvaiban és városaiban elterjedt a hír, hogy Marosvásárhelyen is kitört a forradalom. Minden bizonnyal e rémhír is szerepet játszott abban, hogy az egyik leglátványosabb magányos forradalmi tettre 1958. november 8-án éppen Sepsiszentgyörgy főterén került sor: az 1906. január 14-én Sepsiszentgyörgyön született, ,,félig székely, félig szász, vagy tán egészen az” Hubbes Márton, a helyi Kalász szeszgyár tisztviselője a munkahelyéről reggel azzal az indokkal kérezett el, hogy haza akar menni, mert a költözéshez — válófélben volt a feleségétől — el akarja készíteni a csomagját. Miután eltávozását engedélyezték, az egyik munkatársának bejelentette: hazamegy, magához veszi a piros-fehér-zöld zászlót, és végigvonul az éppen heti piacot tartó Sepsiszentgyörgy főterén. Elhatározását valóra is váltotta: a ház padlásáról levette a magyar nemzetiszínű zászlót — amelyet még a horthysta Magyarország idejéből őrzött meg —, s azzal kivonult az utcára, később a sógora meg egy másik polgár megállította, és hazavitték a lakására. Gáll József, Szávuly András és Timár Lajos tanúk kihallgatási jegyzőkönyveiből (a perirat 22., 23., 24. oldala) — mindannyian sepsiszentgyörgyiek — kiderül, hogy valamennyien látták az utcán végigvonulni Hubbes Márton vádlottat vállán a magyar zászlóval. Gáll József még azt is nyilatkozta: megkérdezte Hubbes Mártontól, hová megy, amire azt válaszolta: az irodába, hogy mindenkit megöljön. Demeter Benjámin tanú a kihallgatás során azt nyilatkozta (20—21. oldal): nevezett Hubbes Márton, amikor a munkahelyére ment, azt mondta neki: megy és elveszi a magyar zászlót, amivel kivonul a város főterére. Hubbes Mártont 1956. november 10-én tartóztatták le, a Szekuritáté külön autóval Marosvásárhelyre szállította. Bihari Imre hírhedt és szadista szekusszázados vallatta, aki a büntetőeljárás elindításakor nagy előszeretettel használta a smasszerek szokásos formuláját: ,,Mi, Bihari Emeric százados, a marosvásárhelyi 0421-es számú belügyi katonai alakulatnál a Szekuritáté nyomozója, elemezve a Hubbes Mártonra vonatkozó ügyirat dokumentumait, kijelentjük: a büntető törvénykönyv 327. szakasza 3. bekezdése alapján előírt bűncselekmény elkövetésével vádolható.” A vallatást és a kihallgatást hamar befejezték: a Kolozsvári Katonai Törvényszék 1956. december 28-i marosvásárhelyi ,,kiszállásán” ítéletet is hozott. Első fokon a Btk. 323. szakasza 1. bekezdése előírásai alapján ,,felforgató tevékenység” vádjával két év börtönbüntetésre ítélték. Hubbes Márton nagyobbik fia, Hubbes Marton Baptisto az azóta elhunyt Hamert Mihály kiváló marosvásárhelyi ügyvédet fogadta fel védőnek. Hamert Mihály fellebbezését elutasították, a Kolozsvári Katonai Törvényszék az 1957. február 21./324-es határozattal az első fokon hozott ítéletet helybenhagyta. Szamosújváron raboskodott, 1958. november 9-én szabadult. Ezt követően négy évet kényszerlakhelyen töltött a Călăraşi megyei Olaru faluban, ahonnan 1966. november 30-án térhetett haza. Egy ideig otthon, majd a kőhalmi Apeminnél dolgozott. 1976. február 7-én hunyt el. A lánya, Molnárné Hubbes Éva, a székelyudvarhelyi dokumentációs könyvtár nyugalmazott igazgatója e sorok írójának az édesapjára vonatkozó minden fontosabb adatot átadott. Ezek és a perirat alapján pontosan rekonstruálható Hubbes Márton életútja, és kiküszöbölhető a mítoszteremtésnek az a legendája — amely egyik, életfogytiglani kényszermunkára ítélt cellatársától származik —, miszerint a börtönben halt meg. Az tény: az ítélet és a kényszerlakhely nem csak Hubbes Márton életét törte derékba, hanem a gyerekei továbbtanulását is megnehezítette. Hubbes Márton — Márton és Paula fia — német nemzetiségű, hét gimnáziumi osztályt végzett sepsiszentgyörgyi lakos volt, a letartóztatásakor három gyerek édesapja, a Kalász nevű szeszgyár könyvelője. ,,Múltja” miatt került a Szekuritáté célkeresztjébe: 1940 és 1944 között tagja volt a Wolksbundnak. A brassói hadbíróság 1941-ben távollétében életfogytiglani kényszermunkára ítélte. Azzal vádolták, hogy a horthysta Magyarország javára kémkedett. Ügyét 1946-ban újratárgyalták, és a vádak alól felmentették. Ennek ellenére a bélyeg egész életén át rajta maradt. Sepsiszentgyörgy két olyan ötvenhatos hőssel büszkélkedhet, aki félig szász származása ellenére magyarnak, székelynek vallotta magát, nemzeti érzését olyan hőfokon fejezte ki, amely követendő példa lehet mindannyiunk számára. Ugyanis az 1970-ben tűzhalált halt, a börtönben a vallatások brutalitása ellen a nyelve levágásával tiltakozó Moyses Márton nagyajtai lakos is 1941-ben Sepsiszentgyörgyön született. A természetes asszimilációnak olyan különös tüneménye az ízig-vérig székellyé lett két férfi hőstette, amelyhez hasonlóakat csak az 1848—1849-es háromszéki önvédelem máig nagy tiszteletben tartott honvédjei követtek el. Az már a történelem keserű fintora, hogy e sorok írójának minden igyekezete ellenére sem Sepsiszentgyörgyön, sem Nagyajtán nem viseli valamelyik utca Hubbes Márton és Moyses Márton nevét. Hátha e megemlékezés rábírja az önkormányzatot, hogy Sepsiszentgyörgy lakói legújabb korunk mártírjainak is legalább egy utcanévvel méltó emléket állítsanak.
Tófalvi Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)